2017. március 20-án OBR verzióváltás

Az Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR-ben) 2017. március 20-án verzióváltásra kerül sor. Az 1.2 verzióról térnek át az 1.3 verzióra.

A verzióváltás miatt 2017. március 20-án déltől az OBR rendszerben üzemszünet lesz és várhatóan csak 16 órakor lesz ismételten elérhető.

A FORINT-Soft Kft. által fejlesztett szoftverek 2017. március 20-ig az aktuális, azaz az 1.2 verziónak megfelelő fájlokat készítik el. Az új, 1.3 verziójú rendszer aktiválása után programjainkat módosítjuk, hogy már annak megfelelően készítsék el az OBR fájlokat.

Javasloljuk, hogy ha Önnek 2017. március 20-án beszámolót kell közzétennie, akkor azt legkésőbb 12 óráig küldje el függetlenül attól, hogy külső szoftverből átvett adatokkal vagy kézzel kitöltött űrlappal dolgozik. Az 1.2 verzió szerint elkészített fájlok nem, illetve csak részlegesen importálhatók az új rendszerbe. Mivel a változás a mérleg és eredménykimutatás sorait érinti, ezért ezek a régi fájlból nem vehetők át.

Ha Ön például 2017. március 20-án délelőtt lementi az OBR-rendszerben a félig elkészített beszámolóját, akkor azt délután már nem fogja tudni teljes adattartalommal importálni!

Címke: ,
Kategória: Nyomtatványok
3 hozzászólás “2017. március 20-án OBR verzióváltás
  1. Kovács Dénes szerint:

    Cégünk nem ajánlotta a File Viewer Pro szoftvert, illetve a hivatalos (e-beszamolo.im.gov.hu) oldalon sem találtam ilyen információt.
    Milyen célra szeretné használni a szoftvert?
    Ha PDF-fájlok előállítására, akkor az alábbiakat javaslom.
    1. Microsoft Word, LibreOffice programokból a szöveges dokumentumok közvetlenül PDF-fájlba menthetők.
    2. A BullZip, PDF Creator szoftverek mint PDF-nyomtatók telepíthetők. (Erre a feladatra a Cégszolgálat hivatalos oldala a doPDF programot ajánlja.)

    Ha a PDF-fájlokat megtekinteni szeretné, akkor az Adobe Reader programot javaslom használni.

    • Kovács József szerint:

      Elnézést kérek, hogy csak most válaszolok, közben a probléma megoldódott. Még egyszer elnézést kérek, valóban nem Önök ajánlották, csak a könyvelőnek ajánlotta valaki, és ő nekem már így adta tovább. Köszönöm a segítséget! További jó munkát.

  2. Kovács József szerint:

    Tisztelt Ügyfélszolgálat!

    Érdeklődnék, hogy az online kitöltéshez Önök által ajánlott File Viewer Pro helyett valami más nincs? Ugyanis a vírusirtó folyamatosan kéretlen alkalmazás néven – kéretlen kémprogram – visszautasítja a letöltést.

    Előre is köszönöm.

Hozzászólás a(z) Kovács Dénes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

tizenhét + tizenegy =